Táborhely a Saarijärvi tónál.
Táborhelyünk a Saarijärvi tónál lévő menedékháznál volt. Mi a két tavat összekötő patak északi oldalában vertük fel sátrainkat a mocsaras terepen. Viszonylag kényelmesen pihentünk a puha mocsárban. Másnap a csapat az én üdvrivalgásomra ébredt. A patak sátrakhoz közeli medencéjében kisebb-nagyobb szajblingok úszkáltak és szórakoztattak. Sok volt a lemaradásom, a visszaejtett hal, de jót szórakoztam. Megfogtam életem első sarki szajblingjait. Lassanként a többiek is kimásztak sátraikból és beszálltak a mókába. A halak nem voltak nagyok, de színeik, vad étvágyuk elkápráztatott bennünket. Délig megfogtuk az ebédre valót. Sütés-főzés, evés, táborbontás, majd az eső megérkeztével nekivágtunk a következő 9.3 km-es szakasznak. 
Itt közel 400 m-es szintkülönbséget megtéve 1000 méterre kapaszkodtunk fel és keltünk át az ott lévő hegyen. Itt már szinte alig volt növényzet, mindent sziklatörmelék borított. A környező magaslatok árnyékosabb részeit hófoltok tarkították. Az eső, a szél és a rendkívül hideg idő sokat kivett belőlünk, így alig vártuk, hogy elérjük a Guanjarvárri menedékházat. Mivel kinn esett az eső, így örömmel tapasztaltuk, hogy a 10 férőhelyes kabinban csak ketten voltak. Bevackoltuk magunkat. Tüzet gyújtottunk, vizes gönceinket meg tudtuk szárítani és másnapig meleg helyen kényelmesen aludt mindenki, aki hozott füldugót. Hiába a horkolás az alvás nagy ellensége.
Ködös reggel fogadott minket, majd viszonylag korán 10.15-kor indultunk tovább. Az ellenkező irányból érkező turistáktól megtudtuk, hogy egy nagyon könnyű szakasz előtt állunk. Igazuk volt itt négyzetméterenként nem 10, hanem csak átlag 3-5 kő állt ki a talajból és az sem nagy. Jól haladtunk, bár itt már több vízfolyáson kellett átgázolnunk. A hőmérséklet 8 fok volt napközben. A Norvégiából nyugatról átlógó nagy hegyvonulat mentén haladtunk északnak. Keleti irányba gyönyörű kilátás nyílott a végtelenbe. 
A harmadik napja tartó gyaloglás során belemeredve a tájba felötlött bennem, hogy milyen kicsi és törékeny az ember. Beleveszünk a tájba. A hegyek,, tavak folyók közelinek látszanak, mégis irdatlan messze vannak ezen a terepen közlekedve. Mint azt, ahogy előre láttuk, itt nem kilométerekben kell számolni, hanem napi járóföldekben. Pontosan jegyeztük, hogy adott nap mikor indultunk és egy adott szakaszt, távolságot mennyi idő alatt voltunk képesek megtenni. Minderre szükség volt, hogy a visszaút időigényét ki tudjuk kalkulálni.
16 óra 30 perckor érkeztünk meg a Vuomakasjoki folyó Meekojärvi tó feletti betorkollásához. Nem tervezett állomás volt, de nem bántuk meg, hogy itt vertünk tábort.
Tábor a Vuomakasjoki-nál.
A Bierfejohka patakon történő átkelés során elszenvedett esésem és mellig történő elázásomat követően a folyót a Meekonvaara hegy festői, közel 200 méter magas sziklafalának tövében, az arról a tóba szakadt sziklatömbjein több száz métert ugrálva értük el. Sátrainkat egy kisebb dombon nyirfa ligetek között állítottuk fel egy a sziklafalról fátyolként lehulló vízesés előtt. A környezet fantasztikus, és mint kiderült a folyó is az. Maga a folyó a Halti hegy felől érkezik. A Meekojärvi tó feletti szakaszán a víz szélessége 40-70 méter körül mozog. Kristálytiszta és sebes folyású, a szűk völgynek köszönhetően hosszan elnyúló medencéket vájt magának. Bár a helyi infók szerint kitűnő pisztrángos pálya, egyetlen pisztráng sem akadt horogra az itt eltöltött közel két nap alatt. Viszont ízelítőt kaphattunk Finn lappföld gyönyörű péreiből. Az este folyamán 21 óráig 13 db 35-48cm közötti halat varázsoltam ki 10-es barna klinkhammerrel. Este kiadós halvacsora volt, végre jóllakhattunk.
Amit megemlítenék az a szúnyogok sokasága. Innentől kezdve az utolsó hét elejéig a sátorból való kiszállás előtt már kötelező viselet volt fejen a moszkitóháló. Szerencsére nem gyötrő szúnyogok voltak, így csípésük csak néhány másodpercig okozott kellemetlenséget. Eddigi életem során nem csípett meg annyi, mint ezalatt a három hét alatt, pedig korábban is mozogtam vizes környezetben.
7.-én a teljes napot a pecázásnak szenteltük. Én, mint általában mindig, órákkal a csapat előtt keltem és külön utakon járva fedeztem fel magamnak a tájat. Az időjárás nem szegődött mellénk és egész napos áztató esőnek tett ki minket, ami sajnos még másnap is folytatódott. Délig 20 halat fogtam 35-50 cm között. Az előző nap már jól bevált léggyel. Délután az ebéd befejeztével lenéztünk az alig 1 km-re lévő Meekonjärvi tó és az alatta elterülő Skadjajärvi tó közötti rövid átfolyásra. Itt ahol a víz megszaladt és örvénylő mély folyássá vált, gyönyörű lavórnyi szedéseket láttunk. A pérek a kelő zöldessárga kérészeket legelték. Kis utánzatával 5 perc után megakadt az első példány. Ugrott néhány gyertyát és megadta az első hosszú izgalmas fárasztás élményét, majd szák híján tenyérbe terelhettem. A mérés szerint 55 cm-es volt. Teste csaknem fekete, hasa szűrkés. A küzdelem szétugrasztotta a többi halat, így csaknem háromnegyed órát kellett várnom a következő 50 cm-es hal megfogásáig.
Remélem, nem köveznek meg minket, de a két hal sok későbbi társával egyetemben a „vacsoraasztalon” végezte. Napi átlagban 2.5-3 kg hal volt a csapat fogyasztása élősúlyban. Ezt meg kellett fogni ahhoz, hogy ott életben tudjunk maradni és ne gyengüljünk le túlságosan. Mivel magam sem rajongom a halak leöléséért, így kímélve az életet lehetőség szerint minél kevesebbet oltottam ki. Emiatt a nagyobb példányokból válogattam. A túra közepétől a fiuk már a csapat mészárosaként emlegettek.A konyhára szánt halakat én szolgáltattam.
Aznapra az eső és a fáradtság miatt a horgászattal felhagytunk és esőben történő tűzrakást és főzést követően elfogyasztottuk a fogást, majd eltettük magunkat másnapra.
8.-án reggel korán reggel műfajt váltva. Rövid nimfázással kezdtem, kicsit nosztalgiázva a Lengyelországban szerzett emlékekkel, tapasztalatokkal. Az eső egész éjjel esett és reggel sem hagyott fel áztatásunkkal. A módszer működött 6 halat fogtam, majd visszatérve a szárazlégyhez még 6 db került a kezembe. Mind 35-45 cm között volt. Ami érdekes és egyben örömteljes volt, hogy 35 cm alatt nem sikerült halat fognunk és a halak 60-70% ütötte a 40 cm-t. A táborhoz 11 órakor értem vissza. A többiek ekkor ébredeztek. (Hát igen. Volt, aki horgászni, volt, aki aludni jött a tundrára.)
Reggeli után táborbontás, majd nekivágtunk utunk legnehezebb 11 km-es szakaszának. Letértünk a turista útvonalról. A célállomás a Poroeno folyón lévő gázló lett volna, de ezt sajnos aznap nem értük el. Az itt elterülő tórendszer déli oldalát választottuk és a tó és a Saivaara és Porovaara hegyek közötti ártéri mocsaras nyírfaerdőt választottuk. Valahogy érezhettük, hogy mi vár ránk, mert a korábbi napokkal ellentétben ennek a távnak gázlóruhába vágtunk neki. Ha a pokolnak valóban vannak bugyrai, akkor az egyik pont így nézhet ki. A két hegyről leszakadt hatalmas sziklák beterítették az erdőt és évmilliókkal ezelőtt a jég is gondoskodott róla, hogy nehogy kevés legyen ott belőle. Morénák tucatjai, több km-en át. A terep a korábban említett 5-ös fokozatot képviseli. Közel 9 órás szenvedés után ázottan 20 óra 45 –kor értük el a 9 km-e lévő Porojärvi tó szélén lévő menedéket.
Tomi bokája ezen a szakaszon kikészült, mely a hátralévő túrájának a sorsát végkép megpecsételte. Az úton szedett gombából pörkölt készült és a menedékben mások által hátrahagyott krumplit megfőzve fenséges lakomát ültünk.
