Még február hónapban telefonon kerestem fel régi ismerősömet, Bartha Pétert azzal a kérdéssel, hogy nem –e kedve és ideje lenne ehhez a túrához. Ő az elmúlt évben megjárta Grönlandot előtte Mongóliát. Utazásban, túrázásban vannak tapasztalatai. Elmondta, hogy néhány ismerősével ugyancsak Finn Lappföldet célozták meg idén nyáron augusztusban, sőt ugyanazt a vízfolyást, csak az alsóbb 60-70 km-el lejjebb lévő szakaszát. (Vountujärvi, Toriseno, Lataseno). Egy ottani utazásszervezőtől 4 főre kértek ajánlatot. Hárman már biztosan vannak és 1 fő még kérdéses, húsvétig kellett, hogy választ adjon. Értük a reptérre offroad jepp érkezett volna és a helyszínig, majd a túra végén a reptérig szállította volna őket. Ugyanis, ez a terület jeep –el, ha alig is, de járható. Lehetőségként ajánlotta, ha amennyiben a saját túrámmal egyedül maradnék és náluk nem lesz ki a létszám, velük tarthatok. És ekkor még nem tudtam, hogy utam ettől a lehetőségtől válik majd valóra.
Első közös túragyakorlatunk Péterrel. A +35 fokban megtett 17.4 -km -en már csak a hőség volt az ellenfelünk.Ilyenkor örülünk annak, hogy ott feleakkora sem lesz.
Bemelegítésként megmásztuk a Felsőnyék fölé magasodó közel 200 méteres dombot. A kilátás csodaszép, és a horizonton túl ott vár minket Lappföld. De innen még messze van ahhoz, hogy láthassuk.
Közben az önként jelentkezett maradék három fővel próbáltam minél többet egyeztetni. Március derekán még mindhárman biztosítottak arról, hogy szándékuk töretlen, majd április első hetében, amikor már eljött a repülőjegyek megvételének ideje, mind lemondták. Pokoli egy hét következett. Teljesen le voltam lombozódva. Túl sokat öltem mind anyagilag, mind fizikailag már ebbe a vállalkozásba és eldöntöttem, ha úgy alakul egyedül vágok neki. Egyedül a magánnyal való küzdelem gondolata járt a fejemben.
Az ember, társas lény. 2 hét mindentől távol, egyedül, borzasztó pszichikai terhet ró az emberre. Nincs segítség, nincs kivel beszélgetni, megosztani az élményeket. És ekkor jött számomra a mentő jó hír, beférek Péterék csapatába. Örültem is meg nem is. Örültem neki, mert így lesz társaságom, de le kellett mondani az általam tervezett útról. Ez utóbbin egy hét alatt túltettem magam és teljesen ráhangolódtam az új tervekre. Egy horgászat során személyesen ismerkedhettem meg Benyuska Rihárddal. Itt már napi szinten ment a csapat összehangolása interneten és telefonon. Éreztem ez a tuti csapat. Péterék nem két, hanem három hétre tervezték útjukat. A gyaloglást továbbra is folytattam, mivel gyalogolni málhával, ha kevesebbet is, de ott is kell.Lazaclegyeket kötögettem és a témával ismerkedtem a neten fellelhető infók, videók alapján, mivel a Latasenon 1 hét lazachorgászat volt tervezve. Majd jött egy újabb rosszhír, vállalkozó szellemű horgászutazást szervező vállalkozónk visszamondta a szállításunkat.
Valószínű zsírosabb vendégek ajánlatát fogadta el. Mindenki tanácstalan volt. Ricsi minden szalmaszálat megragadva próbálta elérni, hogy valaki kivigyen minket, de néhány nap után teljesen reménytelenné vált. Ekkor jött elő Péter részéről az ötlet, hogy vegyük elő a korábbi tervem részleteit, majd Ricsi részéről, hogy közösen vitassuk meg és döntsük el, melyik utat válasszuk. A lényeg, hogy bármelyiket is válasszuk, mindkét célpontot gyalog kell, hogy elérjük. Egy konferencia beszélgetés során a társaság, - amihez akkor Tomi is csatlakozott és még mielőtt én becsatlakoztam volna - a korábbi tervemet fogadta el. Örültem neki, de volt bennem egy kis keserűség amiatt, hogy ezáltal, a társaság többi tagjának terve dőlt kútba. Sajnos a repülőjegyeket a döntés halogatása miatt késve az eredeti ár közel másfélszereséért tudtuk megvásárolni.
